A bejelentés módja

Ki nyújthat be bejelentést?

A Visegrádi Szabadalmi Intézet – mint a PCT szerint kijelölt nemzetközi kutatási és nemzetközi elővizsgálati szerv – a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, Magyarország, illetve a Szlovák Köztársaság állampolgárai, illetve az ezekben az országokban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező személyek és vállalkozások bejelentései ügyében jár el. A Visegrádi Szabadalmi Intézet kétbetűs kódja az XV..

Hogyan kell benyújtani a PCT-bejelentést?

A kérelmeket nyomtatott űrlapon vagy számítógépről kinyomtatott formában kell benyújtani, amennyiben az átvevő hivatal nem fogad elektronikus bejelentéseket. Az űrlapok elérhetők az átvevő hivataloknál, illetve a WIPO honlapján. A WIPO honlapján külön program áll rendelkezésre az elektronikus bejelentésekhez (ePCT). Az Európai Szabadalmi Hivatal szintén kifejlesztett egy programot (eOLF), de azt jelenleg csak a lengyel kirendeltséghez fordulók használhatják.

 

Hova kell benyújtani a PCT-bejelentést?

A bejelentőknek, akik nemzetközi PCT-bejelentést kívánnak benyújtani, annak az országnak a nemzeti hivatalát (átvevő hivatal) kell választaniuk, amelynek az állampolgárai, illetve ahol lakóhellyel vagy székhellyel rendelkeznek, vagy a Nemzetközi Irodánál mint átvevő hivatalnál kell benyújtaniuk a bejelentést.

A Visegrádi Szabadalmi Intézet nemzetközi kutatási szervként és nemzetközi elővizsgálati szervként működik a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, Magyarország és a Szlovák Köztársaság állampolgárai, illetve az ezekben az országokban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező személyek és vállalkozások részére.

A Visegrádi Szabadalmi Intézet nemzetközi kutatási szervként történő eljárása iránti kérelmet a Cseh Köztársaság Iparjogvédelmi Hivatalánál, a Lengyel Köztársaság Szabadalmi Hivatalánál, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál vagy a Szlovák Köztársaság Iparjogvédelmi Hivatalánál mint átvevő hivatalnál kell benyújtani. A bejelentőnek meg kell jelölnie a kiválasztott hatóságot a kérelem VII. pontjának megfelelő helyén.

A Visegrádi Szabadalmi Intézet kétbetűs kódja az XV.

Cseh illetőségűek:

További cseh nyelvű információk elérhetők a Cseh Köztársaság Iparjogvédelmi Hivatalának honlapján.

Lengyel illetőségűek:

További lengyel nyelvű információk elérhetők a Lengyel Köztársaság Szabadalmi Hivatalának honlapján.

Magyar illetőségűek:

További magyar nyelvű információk elérhetők a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának honlapján.

Szlovák illetőségűek:

További szlovák nyelvű információk elérhetők a Szlovák Köztársaság Iparjogvédelmi Hivatalának honlapján.

Nemzetközi elővizsgálat: A Visegrádi Szabadalmi Intézet nemzetközi elővizsgálati szervként történő eljárása iránti kérelmeket közvetlenül az Intézetnél kell benyújtani a következő címen:
Lásd a VSZI elérhetőségét